2019. november 19.   19.00   a Prágai Magyar Intézet nagyterme
MAGYAR-CSEH KÖLTÉSZETI EST
a Költészet Napja Fesztivál keretében
beszélgetés és felolvasás
 
A cseh Költészet Napja Fesztivál (Den poezie) keretében immár hagyományosan megvalósuló magyar-cseh költészeti est idei meghívottjai Marie Iljašenko és Fehér Renátó költők. Verseik eredetiben és fordításban hangzanak el.
 
Közreműködik Dorota Barová csellóművész, énekes.
 
A rendezvény magyar-cseh szinkrontolmácsolással zajlik.
 
Marie Iljašenko (Kyjev, 1983) ukrán származású cseh költő, író, szerkesztő.
A Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karának komparatisztika és orosz szakán végezte tanulmányait. Első kötete 2015-ben jelent meg „Osip míří na jih“ (Oszip délre tart) címmel, amelyet Magnesia Litera-díjra jelöltek „az év felfedezettje“ kategóriában. Prózát és esszét is ír, a Revue Labyrint szerkesztője. Prágában él, ahol a Slovart kiadó szerketőjeként dolgozik.
 
Fehér Renátó (Szombathely, 1989) magyar költő.
Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte irodalom- és kultúratudomány szakon, majd 2014-től ugyanitt volt doktorandusz. 2012-2013-ban és 2015-ben a prágai Károly Egyetem vendéghallgatója. 2016 őszén a prágai Václav Havel Könyvtár ösztöndíjas kutatója volt. 2007 óta publikál. Eddig két verseskötete jelent meg a Magvető kiadónál (Garázsmenet, 2014; Holtidény, 2018.). Versek mellett esszéket és kritikákat ír. A cseh irodalom magyarországi népszerűsítésével és kiadásával foglalkozó Csirimojó Kiadó szerkesztője.
 
 
 
 
slideshow-Den poezie 2019