Iratkozzon fel hírlevelünkre

A PRÁGAI MAGYAR INTÉZET

MI-epulet 01

 

Intézetünk Prága egyik legközkedveltebb helyén, az Óváros-teret a Vencel térrel összekötő sétálóút mentén, két egymással összeépített belvárosi épületben található. A Rytířská 25/963 alatti "kisház" klasszicista stílusban épült lakóház.

A főépület, a Rytířská u.27/962 .sz alatt "A két vörös oroszlánhoz" nevet viseli. A gazdag homlokzattal ékesített épület, a névadó vörös oroszlánokkal egyetemben késő klasszicista stílusban készült, a 19. század első felében. A M. Hausknecht tervei alapján, 1935-ben épült ház az egykori óvárosi gótikus, posztóval kereskedő kalmárboltok helyén áll, melyek nemcsak Csehország, de egész Közép-Európa legrégibb utcai bazárjai közé tartoztak.

A Prága Főváros Központi Archívumában őrzött okmányok tanúsága szerint a ház tulajdonosa, Gabriel Raus 1836-ban szerzett jogot a 962.sz. és a "A két vörös oroszlánhoz" név használatára. Az eredeti ház átépítésére a 19. század 20-as éveiben került sor, ekkor alakították ki az emeleti részeket is. Ebben a időben a földszinten néhány önálló boltocska működött, az emeleti szinteken 1948-ig, az államosításig textíliákat, kelméket árusítottak.

Az utána következő években az épület adminisztratív- és raktárhelyiségként szolgált.

A ház eredeti formájukban megőrzött jelképeit a műemlékvédők 1955-ben, a földszinti homlokzati rész renoválása során fedték fel.

A 20. század 70-es éveinek elején mindkét épületet felújították a Magyar Kulturális Központ szükségleteinek megfelelően.

ESEMÉNYNAPTÁR


2017
23
Július
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

KIEMELT ESEMÉNYEK

Nincsenek események

ESEMÉNYEK

Nincsenek események

Hirdetések